Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FC Barcelona: Messi az erősebb – Még ma kirúghatják Abidalt!

Ahogy arról már oldalunk is beszámolt, az FC Barcelona sportigazgatója nagyon őszinte, ám szerencsétlen nyilatkozatot adott a Sport című napilapnak. Éric Abidal részben a játékosok egy bizonyos, ám meg nem nevezett rétegét tartja felelősnek Ernesto Valverde eltávolításáért.

 

A játékosok bűnbakként történő beállítását követően a Barca vezéregyénisége, Lionel Messi azonnal támadásba lendült, mégpedig a közösségi médiában. Az argentin zseni értetlenségének adott „hangot”, illetve konkrét nevesítést is kért a súlyos vádakat illetően.

A hatszoros aranylabdás Messi bátran szólhat vissza egykori csapattársának, lévén Bartomeu elnök irányítása alatt nem éppen a sportigazgatói poszt a legtartósabb állás a Camp Nou-ban.

Állítólag a klub elnöke és Abidal még ma, de legkésőbb holnap igyekeznek tisztázni a helyzetet, ám a francia szakembernek aligha lesz maradása, ha ekkora belső ellentétekről van szó. Különböző szurkolói és/vagy szakértői fórumokon máris arról kezdtek pletykálni, hogy Abidalt végre a régóta csábítgatott klublegenda, Carles Puyolt követheti, mint utód. Igaz, a korábbi védő már egyszer visszautasította a sportigazgatói beosztást Barcelonában.