Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: másodszor is edzőt váltott a kiesőjelölt – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) újoncként továbbra is a kieső zónában tanyázó Brescia alakulata a szerdai napon ismét edzőváltást jelentett be…

A Brescia együttese hivatalos csatornáin közölte, hogy a továbbiakban már nem a csapatot tavaly az élvonalba feljuttató Eugenio Corini a gárda vezetőedzője, hanem a legutóbb Uruguayban munkát vállaló Diego López veszi át az irányítást.

Corini az előző szezon első néhány fordulója után a másodosztályban vette át az egykor Roberto Baggiót is foglalkoztató együttes irányítását, és vezetésével a Brescia hosszú idő után visszatérhetett az olasz labdarúgás legmagasabb osztályába, azonban a Serie A-ban ezidáig könnyűnek találtattak, hiszen a csapat 22 forduló után 15 ponttal csak az utolsó előtti helyezést foglalja el a bajnoki tabellán.

A menesztett trénert novemberben egyszer már felmentették a munkavégzés alól, azonban egy hónappal később vissza is tették, miután a csapatát átvevő Fabio Grossóval 0-10-es gólkülönbséggel vesztettek el három mérkőzést.

Az újonnan kinevezett López korábban a Cagliari, a Bologna és a Palermo csapatait edzette már Olaszországban.