Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Brazíliában köthet ki a City és a Barca egykori sztárja – sajtóhír

Rövid időn belül a másik nagy nevű igazolását hajthatja végre a patinás brazil csapat, amely közelmúltban Keisuke Honda szerződtetését jelentette be

Az ESPN információi szerint a brazil Botafogo csapata közel áll ahhoz, hogy szerződtesse a kínai Qingdao Huanghai gárdájától távozni készülő rutinos középpályást, Yaya Tourét.

A 35 éves elefántcsontparti középpályás fénykorában a Barcelona (2007-2010) és a Manchester City (2010-2018) együtteseit szolgálta, ezalatt a Premier League-ben több mint 200 mérkőzésen szerepelt, legutóbb pedig a kínai másodosztályú feljutó alkalmazásában állt, de hírek szerint a Távol-keleti helyzetre hivatkozva nem szeretne tovább ott játszani, és sokkal inkább új kihívást keresne magának.

A Botafogo bár kétszeres bajnoknak mondhatja magát, legutóbb a 20 csapatos brazil élvonalban csak a 15. helyen végzett.