Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Solskjaer új szerzeményét méltatta!

Mint ismert, a Manchester United Bruno Fernandes jó teljesítményének is köszönhetően idegenben győzte le a Chelsea együttesét, nagyon fontos három pontot szerezve a Bajnokok Ligája indulásért folytatott versenyfutásban.  A Sporting korábbi csapatkapitányát a meccs legjobbjának választották, így Ole Gunnar Solskjaer menedzser sem mehetett el szó nélkül új játékosa teljesítménye mellett.  

(Kép: as.com) 

Bruno Fernandesnek második Unitedes meccsén megvan az első gólpassza új csapatában, ráadásul a portugál középpályás lőtt egy kapufát is a találkozón, és több remek megoldással, veszélyes pontrúgással vétette észre magát.

“Bruno egy top-játékos. Mindig el akarja kérni a labdát, és keresi a passzokat. A pontrúgásokban pedig világklasszis. Nem is gondoltam, hogy ennyire jó bennük, úgy is mondhatnám, hogy az egyik legjobb, akit valaha láttam ebben a műfajban!” – Fogalmazott a “vörös ördögök” menedzsere, akinek bőven volt még miért örülnie a lefújást követően.

“Természetesen szeretnénk ott lenni jövőre a Bajnokok Ligájában. Ehhez egy kicsit közelebb kerültünk a mai eredménnyel. Alakítottunk ki helyzeteket, végre tudtunk élni is a lehetőségeinkkel, és nem kaptunk gólt… Ezeknek örülök, de még bőven van hová fejlődnünk! Most pihenünk egyet, aztán jön a csütörtöki Európa-liga. Egy biztos, kemény fogunk tovább dolgozni a céljaink eléréséhez!” – Így Solskjaer.