Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a nemi szervénél fogva rántották vissza Agüerót, a bíró mégis szabályosnak találta – videó

Egészen szürreális pillanatoknak lehettek tanúi azok, akik a tegnapi Bajnokok Ligája mérkőzések helyett a Manchester City hét közben bepótolt West Ham elleni mérkőzését választotta, hiszen a bírói kar és a VAR ezúttal sem volt a helyzet magaslatán, olyannyira, hogy a City argentin támadóját konkrétan a nemi szervénél fogva tartották fel a tizenhatoson belül, azonban a helyzet mégsem ért büntetőt. Ogbonna szabálytalansága egyértelműen látható a visszajátszásokon, a bíró azonban utólag sem korrigálta döntését, az esetet meg sem vizsgálták a VAR segítségével. A Manchester City a hibás döntés ellenére is viszonylag könnyed, 2-0-ás győzelemmel zárta a mérkőzést a londoni csapat ellen.