Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európa-liga: “Védekező csapat lennénk? Akkor én nem értek a futballhoz!”

Az Ajax elleni Európa-liga továbbjutással a Getafe a La Liga után Európában is letette a névjegyét az idei szezonban. Tudja ezt pontosan a csapat sikereinek egyik fő letéteményesének tartott Jose Bordalás vezetőedző is. Az 55 esztendős spanyol szakember érthetően roppant boldog és elégedett volt a lefújást követően. 

José Bordalás (Kép: marca.com)

“Egész héten el kellett viselnünk azokat a vádakat, hogy defenzív csapat vagyunk. Sok  negatív dolgot mondtak rólunk, ám szerencsére elsősorban magunknak sikerült bizonyítanunk. Lőttünk egy gólt, egyet nem adtak meg, és volt három kapufánk is… Ez talán sok mindent elmond az esélyeinkről, és arról, hogy lezárhattuk volna a találkozót. Ha ezek egy defenzív csapat jellemzői, akkor nem értek a futballhoz!” – Idézi a Marca a Getafe vezetőedzőjét a meccs utáni sajtótájékoztatóról.

“Most még igazán nem tudjuk átélni, hogy milyen történelmi tettet hajtottunk végre. Majd talán egy óra múlva már ez másképp lesz. Igazi nagy csapat ellen értünk el óriási bravúrt, egy számunkra örökké emlékezetes párharcban. Szuper boldog vagyok, ahogyan a játékosaim is. Köszönjük a szurkolóinknak is, külön gratulálunk azoknak, akik Amszterdamba is elkísértek bennünket!” – Tette még hozzá a madridiak sikeredzője.

(Borítókép: onefootball.com)