Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Beárazta legjobbját a Lazio – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint az olasz bajnokság (Serie A) rendkívüli szünetében a második helyen tanyázó Lazio együttese meghatározta kelendő kiválósága nyári eladási árát…

A La Gazzetta dello Sport információi szerint a Lazio csapata a nyári átigazolási időszakban legfeljebb 120 millió euró ellenében lenne hajlandó megválni a római együttes egyik legfőbb kulcsemberétől, Szergej Milinkovics-Szavicstól.

Milinkovic-Savic leigazolásával az elmúlt nyáron többek közt a Juventus, a PSG és a Manchester United együttese kacérkodott, azonban a 25 esztendős labdarúgó hűséges maradt az általa 2015 óta erősített “Sasokhoz”, és elég nehéz lenne elképzelni, hogy éppen akkor hagyja el őket, amikor jó eséllyel bejuthatnak a Bajnokok Ligájába.

Az alapvetően védekező középpályás a 2017-2018-as szezonban futott kiváló évet, nagyszerű mezőnymunkája mellett 14 gólt is szerzett az említett kiírásban, és Olaszország topcsapatai mellett számos Premier League-ben szereplő klubnál is felmerült a leigazolásának lehetősége, ám az elmúlt idény visszafogottabban sikerült számára, mindössze ötször volt eredményes tavaly a bajnokságban, bár az évad végi Coppa Italia-döntőben csereként győztes gólt szerzett.

Milinkovic-Savic már az ötödik szezonját tölti a Laziónál, eddig 36 találatot szerzett a csapat színeiben.