Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Igent mondott a Barca leendő igazolása – sajtóhír

A katalán lapok biztosak benne, hogy idén nyáron már nem marad el a várva várt nagy visszatérés, és a brazil zseni júliusban vissza fog szerződni a Camp Nouba…

A katalán Sport nevű lap tájékoztatása szerint Neymar visszautasította a PSG új szerződéstervezetét, mert a brazil kiválóság 2020 nyarán mindenképpen vissza szeretne térni korábbi csapatához, a Barcelona együtteséhez.

Mint ismeretes, Neymar 2017 nyarán távozott Barcelonából, átigazolási rekordot jelentő 222 millió euróért a francia fővárosba, azonban a jelek szerint a brazil sztár nem érzi jól magát Párizsban, tavaly nyáron és idén januárban is nyíltan vissza szeretett volna térni a katalánokhoz, akik hosszas tárgyalásokat folytattak a francia klub elöljáróival, azonban nem sikerült megegyezniük a klubváltás részleteiről.

A 28 esztendős brazil klasszis 2013 és 2017 között minden sorozatot figyelembe véve 105 gólt szerzett 186 mérkőzésen a Blaugrana színeiben, azóta pedig már a harmadik szezonját tölti a francia fővárosban, ahol azonban saját elmondása szerint sohasem érezte igazán jól magát. A katalán sajtó szerint ahogy Neymarnak hiányzik a Barca, úgy a klub sem képes létezni nélküle, és nem lehet más a szappanopera vége, mint a nyári egymásra találás…

Ráadásul a minap Lionel Messi is kijelentette, hogy szeretné volt csapattársát viszont látni a katalánoknál, ellenkező esetben távozik a csapattól.