Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozni akar a Napoli sztárja – sajtóhír

Ugyan évek óta téma az esetleges klubváltása az érdeklődők magas számából adódóan, eddig mindvégig hűséges maradt klubjához a Napoli védője, ennek azonban úgy látszik, hogy nyáron vége lesz…

A helyi érdekeltségű Il Mattino nevű lap szerint ugyanis Kalidou Koulibaly mielőbbi távozási szándékáról értesítette a minap a Napoli vezetőségét, így az olasz gárda a nyári átigazolási időszakban vélhetően kénytelen lesz eladni a csapat egyik legpiacképesebb játékosát.

A korábbi szigetországi lapértesülések szerint a Napoli tulajdonosa, Aurelio De Laurentiis 99 millió euró határozta meg a szenegáli hátvéd eladási árát, akiért hosszú sorokban kígyóznak az európai sztárcsapatok, hiszen többek közt a Barcelona, a Real Madrid, a PSG, a Chelsea és a Manchester United is élénken figyeli a lehetőséget a megszerzésére.

A 28 esztendős szenegáli védőt az olasz klub 2014-ben mindössze 6.5 millió font ellenében szerezte meg a belga Genktől, általános piaci értéke a Serie A-ban azonban több mint tízszeresére emelkedett. Koulibaly az elmúlt öt és fél év alatt több mint 200 mérkőzésen lépett pályára a Napoli szerelésében, s a védelemben igazi falként funkcionált, azonban az idei szezonban – ahogy csapatáé is – a játéka jelentősen visszaesett.