Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Akár haza is térhet a Manchester United sztárja – sajtóhír

A legfrissebb lapinformációk szerint könnyen lehet, hogy a Manchester Unitedben mellőzött és a helyét igazán az Interben sem találó chilei kiválóság rövidesen hazatérhet Dél-Amerikába…

A jelenleg január óta a Manchester United együttesétől kölcsönben az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter gárdájában játszó Alexis Sánchez jövőjét könnyen lehet, hogy egyik klubban sem kell elképzelni.

A chilei Dale Albo információi szerint ugyanis a 31 éves támadó akár vissza is térhet valamelyik korábbi Dél-amerikai klubjához, miután a chilei Colo Colo és az argentin River Plate egyaránt szívesen látná, továbbá a brazil Flamengo és Atlético Mineiro együttesei ugyancsak érdeklődnek iránta.

Sánchez annak idején 2006-ban az Udinese hívására szerződött Európába, majd kölcsönben szerepelt az említett Colo Colóban és a Riverben is, 2011 és 2014 között pedig a Barcelona játékosa volt. Ezt követően szerződött a szigetországba, ahol az Arsenal együttesénél eltöltött négy esztendőt követően került 2018-ban a Manchester Unitedben, ám a “Vörös Ördögöknél” két év alatt többet volt sérült, mint egészséges, mindössze 32 PL-meccsen jutott szóhoz, nagyban csak részfeladatokat kapva, ezért is döntöttek a kölcsönadása mellett. Conte Interjében ugyancsak percek jutottak neki tavasszal, és jelenleg nem igazán látszódik a jövője sem a milánóiaknál, sem pedig az Old Traffordon, az egyetlen mentsvár lehet, hogy már csak a saját kontinense lehet számára…