Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Íme Mourinho álomcsapata – fotó

A portugál szakember nyolc olyan Chelsea-játékost választott be álomcsapatába, akikkel a londoni klubnál korábban együtt dolgozott.

A Marca című spanyol sportnapilap felkérésére az 57 éves menedzser összeállította az általa legjobbnak vélt tizenegyet azokból a labdarúgókból, akiket vezetőedzői pályafutása során irányíthatott.

Mourinho előbb 2004 júniusától 2007 szeptemberéig, majd 2013 nyarától 2015 végéig dolgozott a londoni csapatnál, ahonnan Petr Cech, John Terry, Ricardo Carvalho, William Gallas, Claude Makélélé, Frank Lampard, Eden Hazard és Didier Drogba is bekerült az álomcsapatába. Közülük honfitársával, Ricardo Carvalhóval korábban már az FC Portónál, majd később a Real Madridnál is együtt dolgozott.

Rajtuk kívül többi klubcsapatából csupán hárman, Javier Zanetti az Interből, valamint Mesut Özil és Cristiano Ronaldo a Real Madridból kerültek be.

A Manchester Unitedból senkit nem válogatott be, miként jelenlegi csapatából, a Tottenham Hotspurből sem. Így többek között olyan játékosok maradtak ki Mourinho tizenegyéből, mint Iker Casillas, Sergio Ramos, Marcelo, Xabi Alonso, Zlatan Ibrahimovic, Wesley Sneijder, Paul Pogba, Samuel Eto’o vagy éppen Harry Kane.

Mourinho a Portóval, a Chelsea-vel, az Interrel és a Real Madriddal is nyert bajnokságot, kétszer diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában, 2004-ben a Portóval, 2010-ben pedig az Inter vezetőedzőjeként.