Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan az Olimpia új időpontja! – HIVATALOS

A múlt héten egy évvel elhalasztották a nyárra tervezett tokiói Olimpiát, immár pedig meghatározták az új időpontját is a 2021-re eltolt ötkarikás játékoknak…

A NOB a hétfői ülésén jelentette be, hogy 2021-ben július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd az idén elhalasztott tokiói olimpiai játékok, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor a felkelő nap országában. A játékok elnevezése továbbra is Tokió 2020, illetve paralimpia 2020 lesz.

“Szeretnék köszönetet mondani minden nemzetközi sportszövetségnek egyhangú támogatásukért, a kontinentális és a nemzeti olimpiai bizottságoknak pedig a nagyszerű közreműködésükért és támogatásukért. Köszönöm a NOB sportolói bizottságának is a munkát, állandó kapcsolatban voltunk az elmúlt napokban. Bízom abban, hogy a szervezőbizottsággal, a tokiói és a japán kormánnyal, valamint minden partnerünkkel megfelelünk ennek a példátlan kihívásnak. Az emberiség jelenleg egy sötét alagútban van, a tokiói olimpia lehet a fény az alagút végén.”

– fogalmazott Thomas Bach, a nemzetközi olimpiai bizottság elnöke.

Az újkori játékok 124 éves történetében korábban nem volt példa halasztásra, eddig kizárólag olyan esemény fordult elő, hogy elhalasztották a játékokat, mégpedig a világháborúk következtében.