Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kikosarazta kérőjét a Lazio üdvöskéje – sajtóhír

Az érdeklődő klubok ellenére továbbra is a maradás élvez prioritást az olasz bajnokság (Serie A) idei szezonjában kiválóan szereplő Lazio egyik legjobbja számára…

Az olasz és a spanyol sajtó egyaránt megerősítette, hogy a közelmúltban a Sevilla gárdája megpróbálta megszerezni a Lazio csapatának kiválóan teljesítő spanyol légiósát, Luis Albertót, aki azonban továbbra is az idény eddigi szakaszában remekelő római együttesben képzeli el a jövőjét.

A 27 esztendős középpályás 2016-ban mindössze 4 millió euró ellenében érkezett a “Sasokhoz” a Liverpool csapatából, jelenlegi piaci értéke pedig már 55 millió euró a nemzetközi mértékadó Transfermarkt portálja szerint. Ügynökének elmondása szerint már az új szerződése megkötésén dolgoznak a Lazio vezetőségével, amely ha minden tervek szerint halad 2025-ig kötheti a játékost az örök város legrégebbi csapatához.

Luis Alberto a Lazio idei menetelésének egyik kulcsfigurája, hiszen a 2019-2020-as idény során minden sorozatot figyelembe véve öt gólt és 14 gólpasszt jegyzett 30 tétmérkőzésen – a Serie A-ban 12 előkészítése a legtöbbnek számít a teljes mezőnyben.