Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: az elpasszolt Carles Perez beszólt korábbi klubjának

Továbbra sem fogadta el Carles Perez, hogy a Barcelona a téli transzferidőszakban eladta az AS Romának, és most is beszólt korábbi klubjának. 

Carles Perez a Barcelona akadémiáján, a La Masián nevelkedett, de mint sok más saját nevelésű játékoshoz hasonlóan, nem tudott berobbanni az első csapatba. Bár kapott egy kis lehetőséget a szezon elején, a januári transzferidőszakban eladták az AS Romának, pontosabban a szezon második felére kölcsönbe adták, és nyáron veszik meg végleg.

Perez nehezen tudja elfogadni, hogy a Barcelona elengedte, és egyszer már beszólt nekik, miszerint nem ő az egyetlen, akivel így bánnak a La Masián, és egyáltalán nem bíznak már a saját nevelésű fiatalokban.

A fiatal spanyol támadó most a legutóbbi interjújában arról beszélt, hogy nagyon jól érzi magát Rómában, kizárólag a jövőjével foglalkozik és mindenképpen kitöltené négy éves szerződését. Emellett viszont nem hagyta ki, hogy még egyszer odaszóljon nevelőklubjának.

“Rengeteget hallunk a nagycsapatok akadémiáiról, ám azt tapasztalom, hogy a kluboknak nincs türelmük a fiatal játékosokkal szemben. Inkább rengeteg pénzt költenek igazolásokra.”

Perez a felfüggesztésekig 7 mérkőzésen léphetett pályára új csapatában, és már egy gólt is szerzett.