Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

DAC: döntöttek a fizetéscsökkentésről – HIVATALOS

A keddi napon a felvidéki FC DAC 1904 tulajdonosa több fontos kérdésben is állást foglalt egy televíziós interjú keretein belül…

Az FC DAC 1904 tulajdonosa, Világi Oszkár a minap a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendégeként bejelentette, hogy a járványügyi helyzetben negyven százalékkal csökken a csapat futballistáinak bérezése:

„Gazdaságilag olyan környezetet kell teremteni, hogy minden csapat meg tudjon élni. Nem tudom, az UEFA-ban lesz-e elég erő, hogy ezt elindítsa. Ami eddig volt, annak vége, és újra kell gondolni. A bevételeink körülbelül harminc százaléka volt a jegyekből és a relikviákból, tehát a játékosokkal megbeszéltük, hogy a bérezést negyven százalékkal csökkentjük. De az a helyzet, hogy van egy költségvetésünk, ami nem csökken, a bevételi oldal pedig szinte nulla – nehéz helyzetben vagyunk. Az UEFA-nak el kellene gondolkoznia azon is, hogy megengedje az országokon átnyúló bajnokságokat.” 

Ahogyan arról beszámoltunk, a klub az elmúlt hetekben már kétszer is közös Nélküled-éneklésre hívta a Kárpát-medence szurkolóit, amivel kapcsolatban a tulajdonos elmondta, a DAC egy közösség, amelynek hiányzik a foci, és hiányzik, hogy együtt legyen:

“Ezért gondoltuk, hogy ha nem tudunk fizikailag együtt lenni, akkor próbáljunk együtt énekelni. A másik, amikor a határok lezárultak, gondoltuk, hogy énekeljük át a határokat – ez a két ötlet együtt hozta, hogy próbáljunk a Kárpát-medencében együtt énekelni. Együtt énekeltünk, ugyanabban az időpontban, ami fantasztikus érzés volt.”

A szlovák bajnokság (Fortuna Liga) leállítása idején a DAC gárdája a harmadik helyet foglalta le a Slovan Bratislava és a Zsolna mögött.