Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy csatárt kizárhat a Barcelona – sajtóhír

Manapság napról napra olvashatunk újabb és újabb csatárneveket, akiket hírbe hoznak a Barcelona csapatával, végre a helyzet megkönnyítése érdekében most egy olyan információ látott napvilágot, hogy kit húzhatunk le biztosan (?) a hosszú listáról…

A katalán Sport értesüléseire hivatkozva több forrás is megerősítette, hogy a Barcelona együttese a korábban kiszemelt Williant mégsem szeretné megszerezni a szabadon igazolható játékosok közül, egész biztosan más csatárokkal tervezi a jövőt.

A 31 esztendős brazil szélső 2013 óta áll a Chelsea alkalmazásában, azóta pedig már több mint 300 tétmérkőzésen lépett pályára a londoni “Kékek” szerelésében, és az aktuális idényben is rendszeresen számoltak vele. Willian az idei szezonban hétszer volt eredményes 37 pályára lépése alatt, legjobb londoni idényében 13 találatig jutott, összességében pedig már 59 gólt jegyez a csapat színeiben. Június 30-án lejáró szerződése nem került hosszabbításra, új klubja a katalánok visszalépésével vélhetően az Atlético Madrid, a Juventus és a PSG közül kerülhet ki.

Eközben a katalánok kiszemeltjeinek sora még így is elég hosszú a csatárposztra: Neymar párizsi “kiszöktetése” minden bizonnyal a következő átigazolási időszakban is téma lesz; napi rendszerességgel merül fel újabb információ, hogy Lautaro Martínezt éppen kiért/mennyiért csábítanák el az Intertől; a legfrissebb hírek szerint pedig újabban már a Real Sociedad fiatal tehetsége, Alexander Isak megszerzése is felmerült a katalánoknál.