Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PSG is beszáll a Hakimiért folyó harcba – sajtóhír

Spanyol sajtóértesülések szerint egy újabb sztárcsapat érdeklődik a Real Madrid jelenleg Borussia Dortmundnál futballozó védőjéért, Achraf Hakimiért.

A spanyol Marca információi szerint már a PSG is szeretné megszerezni Hakimit, mivel új védőre lesz szükségük, hogy ha Thomas Meunier a szerződése lejártával távozik a csapattól. A lap szerint a párizsi klub sportigazgatója, Leandro az első helyre tette a marokkói játékost az átigazolási listájukon, sőt a védő is állítólag nyitott lenne a PSG-hez szerződni.

Hakimi jelenleg a két éves kölcsönszerződését tölti a Borussia Dortmundnál, de már több top klub is érdeklődött iránta. A hírek szerint a Real Madrid meg szeretné tartani a tehetséges játékost a kölcsön lejárta után, hogy versenyhelyzetet teremtsen Dani Carvajalnak.

A 21 éves marokkói védő a Real Madrid saját nevelésű játékosa. Hakimi kapott némi lehetőséget az első csapatban is, a klub 2018-ban inkább úgy döntött, hogy a fejlődése érdekében kölcsönadják 2 évre. Érdekesség, hogy az akkori piaci értéke még csak 5 millió euró volt, jelenleg viszont ez már 45 millió euró a transfermarkt.de adatai szerint.