Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Koronavírus: az olasz játékos továbbra sem épült fel

Egy hónappal a megbetegedése után még mindig nem tünetmentes a koronavírustól az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Atalanta hálóőre…

Több olasz forrás is megerősítette a szerdai napon, hogy az Atalanta cserekapusa, Marco Sportiello hiába van egy hónapja szigorú karanténban, a legutóbbi koronavírus-tesztje még mindig pozitív lett, a játékos tehát továbbra sem gyógyult ki a betegségből. Ugyanakkor a La Gazzetta dello Sport megerősítette, hogy a sportoló nem szenved súlyos tünetektől, viszont izolációja tovább kell, hogy tartson. Így aztán könnyen lehet, hogy lemaradhat az olasz bajnokság (Serie A) májusra tervezett folytatásáról.

A 27 esztendős kapus az idei szezonban három bajnokin és egy BL-mérkőzésen védett, tavaly kölcsönben a Frosinone, két éve szintén kölcsönben pedig a Fiorentina kapuját védhette – a két szezon alatt együttesen csupán négy mérkőzést hagyott ki a Serie A-ban.

Az olasz első osztályban eddig összesen 16 játékos betegedett meg a vírussal: a Sampdoria hét betege mellett eddig a Juventus és a Fiorentina csapatából három-három, míg az AC Milan, az Atalanta és a Hellas Verona keretéből egy-egy fertőzöttet diagnosztizáltak, legtöbben azonban már tünetmentesek.

Olaszországban február vége óta a koronavírus-járvánnyal összefüggésbe hozható áldozatok száma már meghaladta a 25 ezer főt, miközben 187 327 pozitív tesztet végeztek el az országban.