Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
A “kék-feketék” nyáron túladtak hátvédjükön, amelyet azóta megbántak és most újra a csapat kötelékeiben akarják tudni.
Az Inter 3 millió euróért adta el jobbhátvédjét, Gabriele Zappát a Serie B-ben szereplő Pescarának, amit elhamarkodtak a milánóiak, ugyanis remek teljesítménnyel rukkolt elő a 19 éves játékos, így visszavásárolnák őt, a CalcioMercato értesülései szerint.
Az olasz gigásznak van visszavásárlási opciója a védőre, ami mindösszesen 4 millió euró, tehát nem buknak sokat az üzleten, ellenben sokat fejlődhet játékosuk az egy év alatt, amelyet a Serie B-ben tölt el.
Zappa az Interben nevelkedett, majd 2019 januárjában megvásárolta őt a Pescara, de egy fél évre még az Inter U19-es csapatában szerepelhetett kölcsönben. Az elmúlt nyáron viszont visszakerült a “Delfinekhez”, ahol eleinte stabil kezdő volt és remekül ment neki a játék, azonban most leginkább a padról nézheti végig a mérkőzéseket, de az Internél látnak benne fantáziát, leginkább Antonio Conte mester.
A 19 éves jobbhátvéd 14 mérkőzésen kapott lehetőséget az idei idényben, amelyen védő létére 3 gólt is sikerült szereznie.
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”