Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az Ágyúsok túl szeretnének adni örmény középpályásukon, ennek következtében árcédulát akasztott a nyakába az Angol együttes, jelenlegi csapata pedig igényt tartana rá.
Az Arsenal nem kér sokat Henrikh Mkhitaryan játékjogáért, ugyanis a londoni gárda mindössze 20 millió eurót szeretne kapni érte, legalábbis brit sajtóinformációk szerint. A 31 éves játékos jelenleg az AS Románál szerepel kölcsönben, akik elgondolkodtak a középpályás végleges szerződtetésén, még úgy is, hogy a szezon nagy részében leginkább csak csereként számolt vele Paulo Fonseca mester.
Mkhitaryan a Sahtar Donyeck játékosaként robbant be a köztudatba, majd 2013-ba a Borussia Dortmundba szerződött, ahol kiválóan szerepelt, így 2016-ban le is csapott rá a Manchester United. A Vörös Ördögöknél azonban hanyatlott, ennek következtében belevonták az Alexis Sánchez transzferbe az örményt, amelyet az Arsenallal bonyolított le a manchesteri gárda, de a londoni klubnál sem tudott maradandót alkotni, ezért került a Rómához kölcsönbe.
A szezon elején a Farkasoknál sem sikerült megváltania a világot, azonban a koronavírus-járvány előtti időszakban kezdett magára találni és gólokkal-gólpasszokkal jelentkezett, valamint kifejezetten jó játékkal rukkolt elő olykor, ezért tartana rá igényt az olasz fővárosi csapat.
A 31 éves örmény válogatott játékos az idei idényben minden versenysorozatot figyelembe véve 20 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 6 gólt és 4 gólpasszt jegyzett. Mkhitaryan azonban nem tölthetett túl sok időt a gyepen, ugyanis mindösszesen 1131 perc jutott neki az említett 20 találkozón, azonban ebben közrejátszott az is, hogy két alkalommal is hetekre kidőlt.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…