Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dzsudzsák végre hazatért!

Az Egyesült Arab Emírségekben futballozó magyar válogatott csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs állami segítséggel térhetett vissza Magyarországra a koronavírus-járványban…

A Nemzeti Sport értesülései szerint hét másik magyar állampolgár mellett Dzsudzsák Balázst, a magyar válogatott csapatkapitányát, a helyi al-Ain játékosát is a magyar állam szállította haza az Arab Emírségekből a keddi nap folyamán. A hírt megerősítette Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Az arab országban a koronavírus-járvány miatt leállt a polgári légi forgalom, ezért csak ilyen módon lehet elhagyni az országot. A járvány kitörése óta a magyar állam 9455, külföldön rekedt állampolgárnak segített megszervezni a hazaútját.

A 33 éves középpályást az átigazolási piac utolsó óráiban közös megegyezéssel bocsátotta el korábbi klubja, az al-Ittihad Kalba együttese, és igazolt rögvest Ázsia egyik legjobb csapatához, az al-Ainhoz, azonban túl sok lehetősége a járvány miatt nem volt még a bizonyításra.