Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eldőlt a Chelsea támadójának sorsa – HIVATALOS

Hosszú ideje húzódó történet zárult le, miután hivatalosan is eldőlt, hogy számtalan csapat érdeklődése ellenére továbbra is marad a csapanál a Chelsea világbajnok csatára…

A Chelsea vezetősége a szerda esti órákban jelentette be, hogy a biztos távozónak vélt Olivier Giroud szerződését újabb egy évvel, 2021-ig meghosszabbította.

A 33 éves francia labdarúgó két évvel ezelőtt igazolt át a városi rivális az Arsenaltól, és amíg a tavalyi idényben 13 gólig jutott, addig az aktuális kiírásban mindössze három találatot szerzett – a PL-ben csak kétszer volt eredményes 9 fellépésen a kényszerszünetig. A csapat élére nyáron kinevezett Frank Lampard regnálása alatt abszolút kiesett a pikszisből, a klub egykori kiváló játékosa a jóval fiatalabbakban látja a megoldást vele szemben. Ennek ellenére még egy évre számítanak rá, pedig több kisebb csapat és olasz klub is szívesen látta volna soraiban.

Giroud a francia válogatottban 97 alkalommal lépett pályára, és 39 gólt szerzett. A nemzeti csapattal 2018-ban lett világbajnok, és tagja volt a 2016-ban Európa-bajnoki ezüstérmes csapatnak is. Megszerzése iránt a milánóiak már januárban is érdeklődtek, de akkor még a londoniak nem akarták elengedni.

A rutinos támadó pályafutása korábbi szakaszában a PL-en kívül kizárólag hazájában futballozott a Montpellier, a Tours, az Istres és a Grenoble csapataiban.