Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Milánóból igazolna a Manchester City! – sajtóhír

A középpályán szeretne erősíteni a nyár folyamán Pep Guardiola. Legújabb kiszemeltje a Milanban játszó algériai játékos, Ismael Bennacer.

David Silva korábban bejelentette, hogy a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt. Arról mi is beszámoltunk, hogy kaphat egy új szerződést a spanyol, amely a koronavírus-járvány által félbeszakított idény végéig szólna. Silva elsősorban a BL miatt maradna az idei sorozatok lezárásáig.

Ugyan korábban a középpályás és Pep Guardiola is kijelentette, hogy úgy vélik megvan az utód csapaton belül, most mégis épp az ő helyére igazolna az edző. A legfrissebb sajtóhírek szerint ugyanis Ismael Bennacert nézték ki a manchesteri kékek.

Bennacer tavaly nyáron érkezett az Empolitól a Milanhoz 16 millió euró fejében. Ebben az idényben az algériai futballista összesen 23 mérkőzésen lépett pályára, összesen 1 gólpasszt osztott ki. Szerződése 2024 nyaráig köti a milánói alakulathoz. Piaci értékét a transfermarkt 17,5 millió euróra becsüli.