Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolás: Hulk fontos döntés előtt áll

Ugyan soha nem váltotta be igazán a hozzáfűzött reményeket, és nem lett egyszer sem egy igazi sztárklub játékosa, valamiért mégis nagy kedvence lett sokaknak Hulk. A brazil szélső bár sok kritikát kapott pályafutása során, mégis optimistán áll karrierje alkonyához is.

Az idén már 34. születésnapját ünneplő Hulk Európában négy-négy évet töltött el az FC Portoban és a Zenit Szentpétervárban, majd nem kis meglepetésre, a „kínai divathullám” elején, 2016-ban eligazolt a távol-keleti bajnokságba a Shanghai SIPG együttesébe.

Az elmúlt négy évben valóban a kínai Super League csillaga volt, ám az idei év végén lejár a szerződése. Hulk pedig a saját elmondása szerint nem csak hogy készen áll a változtatásra, de egyenesen a hazatérés gondolatával foglalkozik. És úgy tűnik, hogy van is érdeklődés iránta:

„Mindenki tudja, hogy nagyon szeretem a Palmeirast. A családomban én vagyok az egyetlen rajongójuk, mert a Corinthians-osok. Itt Kínában decemberben lejár a szerződésem, és Brazíliából, nem csak a Palmeiras-tól, már több ajánlatot kaptam. Még mindig nem tudom, mi fog történni, viszont találkozni fogok a klubbal és majd értékeljük a helyzetet a megfelelő időben.”

– fedte fel kártyáit, a 44-szeres brazil válogatott támadó.