Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: bombagól és védelmi hibák okozták a Schalke vesztét – videóval

Nemcsak a Schalke, hanem az Augsburg is rossz formában várta a mai találkozót. A vendégek hat mérkőzés óta nem tudták megszerezni a három pontot, ma megszakadt az Augsburg rossz sorozata.

A vendégek már a 6. percben megszerezték a vezetést, Lowen remek szabadrúgásgóljának köszönhetően (0-1). Ezután a Schalke magához ragadta a kezdeményezést, hatalmas labdabirtoklási fölényt alakítottak ki a hazaiak, akik sok lövéssel próbálkoztak, viszont csak egyszer találták el a kaput az első félidőben, igaz a gólt követően az Augsburg sem tudott veszélyeztetni. A második játékrészben is sokat birtokolta a labdát a Schalke, de csak egyszer kellett védenie az Augsburg kapusának. A vendégek ellentámadásokra rendezkedtek be, és egy védelmi hiba után, a 76. percben Sarenren-Bazee góljával megduplázták előnyüket (0-2). A Schalke nem tudott már válaszolni, sőt a 91. percben Cordova is betalált (0-3), így sorozatban kilencedik vereségét is elszenvedte David Wagner csapata.

Schalke 04 – Augsburg 0-3 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Lowen (6.), Sarenren-Bazee (76.), Cordova (91.)

A forduló további eredményei és programja:

Péntek:
Hertha Berlin – Union Berlin 4-0

Szombat:
Freiburg – Werder Bremen 0-1
Borussia Mönchengladbach – Bayer Leverkusen 1-3
Paderborn – Hoffenheim 1-1
Wolfsburg – Borussia Dortmund 0-2
Bayern München – Frankfurt 5-2

Vasárnap:
15:30 Mainz – Leipzig (Sport 1)
18:00 Köln – Düsseldorf (Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)