Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gerrardék végleg megszerezték Hagi játékjogát – hivatalos

Ianis Hagi tavaly nyáron igazolt az édesapja, a korábbi világklasszis Gheorghe Hagi tulajdonában lévő Viitorul Constantától a belga bajnok Genkhez, amelyben ősszel 14 bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett. Ezt követően került január végén kölcsönbe, opciós vételi joggal a skót rekordbajnok Rangers-höz.

„Egy ideje már figyeljük őt, és egyértelművé vált számunkra, hogy képességei révén segíthet nekünk még jobbá tenni a csapatunkat” – kommentálta annak idején a bejelentést Steven Gerrard, a glasgow-iak menedzsere.

A skót csapatban 12 mérkőzésen három gólt és két gólpasszt jegyzett a támadó középpályás, ez pedig meggyőzte a klubot, hogy érvényesítse vásárlási opcióját. A Genk eredetileg 4,5 millió font körüli összeget szeretett volna a 21 éves játékosért, de a Sky Sports értesülései szerint a Rangers 3 milliót fizet részletekben a következő három évben.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy a felkészülésre újra csatlakozhatok a csapathoz, és újra felvehetem a híres mezt. Volt érdeklődés más csapatoktól is, de az elsődleges célkitűzésem mindig is az volt, hogy visszatérjek Glasgow-ba, és a Rangersben játsszak. Rendkívül élveztem az Ibroxban töltött kölcsönidőszakomat, és alig várom, hogy a lehető leghamarabb a szurkolóink előtt játszhassak. Ugyanakkor jelenleg abban reménykedem, hogy minden Rangers-szurkoló és azok hozzátartózói is biztonságban és jól vannak” – idézi a Sky Sports Hagi szavait.