Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Beárazták játékosukat az Ágyúsok – sajtóhír

Az Ágyúsok túl szeretnének adni örmény középpályásukon, ennek következtében árcédulát akasztott a nyakába az Angol együttes, jelenlegi csapata pedig igényt tartana rá.


Az Arsenal nem kér sokat Henrikh Mkhitaryan játékjogáért, ugyanis a londoni gárda mindössze 20 millió eurót szeretne kapni érte, legalábbis brit sajtóinformációk szerint. A 31 éves játékos jelenleg az AS Románál szerepel kölcsönben, akik elgondolkodtak a középpályás végleges szerződtetésén, még úgy is, hogy a szezon nagy részében leginkább csak csereként számolt vele Paulo Fonseca mester.

Mkhitaryan a Sahtar Donyeck játékosaként robbant be a köztudatba, majd 2013-ba a Borussia Dortmundba szerződött, ahol kiválóan szerepelt, így 2016-ban le is csapott rá a Manchester United. A Vörös Ördögöknél azonban hanyatlott, ennek következtében belevonták az Alexis Sánchez transzferbe az örményt, amelyet az Arsenallal bonyolított le a manchesteri gárda, de a londoni klubnál sem tudott maradandót alkotni, ezért került a Rómához kölcsönbe.

A szezon elején a Farkasoknál sem sikerült megváltania a világot, azonban a koronavírus-járvány előtti időszakban kezdett magára találni és gólokkal-gólpasszokkal jelentkezett, valamint kifejezetten jó játékkal rukkolt elő olykor, ezért tartana rá igényt az olasz fővárosi csapat.

A 31 éves örmény válogatott játékos az idei idényben minden versenysorozatot figyelembe véve 20 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 6 gólt és 4 gólpasszt jegyzett. Mkhitaryan azonban nem tölthetett túl sok időt a gyepen, ugyanis mindösszesen 1131 perc jutott neki az említett 20 találkozón, azonban ebben közrejátszott az is, hogy két alkalommal is hetekre kidőlt.