Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Dries Mertens hosszabbítása után olasz lapértesülések szerint rövidesen egy újabb játékosa megtartását jelentheti be a friss Olasz Kupa-győztes Napoli együttese…
A 28 esztendős középhátvéd már 2016 óta áll az Azúrkékek alkalmazásában, azonban részben sérülései miatt is, az első két évében csak minimális lehetőséghez jutott, a tavalyi szezon során már 28 tétmeccsen szerepelt. A 2019-2020-as idény eddig eltelt szakaszában 12 bajnokin és minden sorozatot figyelembe véve 18 mérkőzésen jutott szóhoz, az őszi mellőzése után a szezon közben kinevezett Gennaro Gattuso tavasszal abszolút emberként számít rá.
Maksimovic a nápolyi kalandot megelőzően három idényt már eltöltött a Torino alkalmazásában, míg a 2017-2018-as kiírásban kölcsönben a Szpartak Moszkvánál is megfordult, azt megelőzően csak hazájában játszott.
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…