Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rooney véleménye a Jürgen Klopp vezette Liverpoolról!

Jürgen Klopp vezetésével 30 év után hódíthatja el ismét a Liverpool az angol bajnoki címet. A Dortmunddal is csodát tevő mester még számos sikert elérhet a Vörösökkel Wayne Rooney szerint.

A Premier League érában még egyszer sem sikerült a Liverpoolnak magasba emelnie a trófeát. Ez az idő most következhet el, hiszen a hátralévő 9 meccséből már csak kettőt kell megnyernie a “Vörösöknek”, hogy biztosan az első helyen zárják a pontvadászatot. Jürgen Klopp így valóra válthatja fél Liverpool álmát, ahogy azt anno a Dortmundnál is megtette. A német mesterről mondta el véleményét nemrég az ötszörös Premier League győztes, a korábbi Everton és Manchester United futballista, Wayne Rooney:

A Liverpool csapata még nagyon fiatal, és a kulcsjátékosok mindegyike hosszútávú szerződéssel rendelkezik. Nagyon nagy potenciál rejtőzik még ebben a keretben. Szerintem még számos trófeát nyerhetnek. Klopp azt mondta, hogy lehetetlen azt végrehajtani, amit Sir Alex Ferguson tett a Manchester Uniteddel, de úgy gondolom, hogy téved. Ennek a legegyszerűbb módja, ha a Liverpool hagyja Kloppot dolgozni. A United azért tudott dominálni, mert Ferguson hosszú ideig irányította a gárdát. Klopp még csak 53 éves, ha marad még 10 évet, akkor szerintem legalább ötször megnyeri a Premier Leaguet. Erre nagyon nagy az esélye, mivel jó menedzser és jó ember, emiatt szívesebben csatlakoznak a klubhoz játékosok, és a mostani keret tagjai is szívesen maradnak az ő irányítása alatt. Ha ő távozna, szerintem Mané, Salah és Firmino is a váltás mellett döntene. Ha én lennék a Liverpool tulajdonosa, akkor mindent megtennék, hogy Klopp a lehető legtovább a csapatnál maradjon.