Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Bajnokverés Fehérváron – kikapott a kísérletezős Fradi

A magyar NB I 32. fordulójában egy szinte tét nélküli rangadót rendeztek, hiszen a már bajnok Ferencváros a szinte biztos második Fehérvár otthonába látogatott.

Meglehetősen ritka, hogy egy magyar bajnoki meccsre nagyságrendileg 8000 ember látogasson ki egy keddi napon – most viszont ez volt a helyzet az új MOL Arénában. A zöld-fehér vendég szektor csordulásig telt és a hazai drukkerek is szép számmal kilátogattak, így a hangulatra nem lehetett panasz. A utolsó hazai mérkőzésén felköszöntötték a pályafutását befejezni készülő Juhász Rolandot, aki kezdőként kapott helyet Carillo együttesében.

Az iramra már az első percekben sem lehetett panasz. A Vidi nagy kedvvel vetette bele magát a mérkőzésben, ahogy a több kulcsemberét pihentető Ferencváros sem volt passzív. Talán épp a tét hiánya miatt volt felszabadultabb az összecsapás, ami a nézhetőség szempontjából nagyon sokat dobott. Mind a két csapatnak megvoltak a maga lehetőségei, de a hazaiak valamivel több helyzetet tudtak kialakítani. Gólt azonban csak egyet láthattunk az első játékrészben: egy kezezés után büntetőhöz jutott a Fehérvár a 45. percben, amit Juhász Roland magabiztosan értékesített. Ezzel 1-0-ás előnnyel várhatta a meccs második felét a sötét mezes csapat.

A fordulás után töretlen volt a lelkesedés és a tempó, ám a Fradi rögtön egy nagy helyzettel jelentkezett. Erre válaszul a Vidi átvette az irányítást és szinte kapuja elé szegezte a vendég csapatot. Lehetőségek adódtak itt, ott is, ám egy óra elteltével a Ferencváros dupla cserése sokat sejtetett a továbbiakról. Beállt két fiatal játékos, Ramadan és Csontos, ami árulkodó volt a Fradi további terveit illetően. A fiatalok (a kezdő Csonkával kiegészülve) adtak egy érdekes színt a találkozónak, bár nagy nyomást nem tudtak helyezni a hazaiakra. Igaz volt ez a később beálló Lodico, vagy Tokmac kapcsán is.

A MOL Fahérvár több nagy ziccert is kihagyott – a parádésan védő Gróf eszén nem tudtak túljárni. A győzelmük viszont nem forgott veszélyben és a tempóban visszafogottabb hajrában már nem is változott a végeredmény. Juhász Roland tehát győztes góllal zárta le profi pályafutásának utolsó hazai bajnokiját és örülhetett még a szintén búcsúzó Vinicius is. Rebrov pedig pihentette legjobbjait és kísérletezett a fiatalokkal – a tartalékos együttes pedig sokáig harcban volt a győzelemért a Vidi ellen.

MOL Fehérvár  – Ferencváros 1-0
G.: Juhász (45. – büntető)

A forduló további programja

Kedd:
21:05 Újpest – Zalaegerszeg (M4 Sport)

Szerda:
16:55 Mezőkövesd – Debrecen (M4 Sport)
19:00 Honvéd – Kaposvár (M4 Sport)
19:00 Kisvárda – Puskás Akadémia (Duna World)
21:05 Paks – Diósgyőr (M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

Köszönet a táblázatokért az Eredmények.com-nak!