Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bayern: nagy kihívás volt, de az edző végig hitt bennem – Davies

A német élvonalbeli bajnokságban szereplő Bayern München kanadai válogatott labdarúgója, Alphonso Davies a Sky Germany újságíróinak beszélt Hansi Flick vezetőedzővel ápolt viszonyáról, valamint arról is, hogy miként vette át David Alaba szerepkörét a védelem baloldalán.

Davies 2019 januárjában csatlakozott a Bundesliga rekordbajnokához, Hansi Flick rendszerében pedig olyannyira kirobbanthatatlan, hogy nemrég megválasztották őt az év újoncának.

„Amikor Münchenbe kerültem, a középpálya szélén számítottak rám. Aztán a dolgok megváltoztak. Nagyszerűen érzem magam balhátvédként. Jó helyzetben vagyok, hiszen Alaba elmagyarázott nekem mindent, rengeteg dolgot tanultam tőle. Ha egy világklasszistól tanulhatok, az csakis érdekes lehet” – nyilatkozta a bajorok egyik legnagyobb tehetsége.

„Mondhatom, hogy nagy kihívás volt. Támadójátékosként kerültem a klubhoz, amit szerettem is. Ugyanakkor hamar rájöttem, hogy a védőknek is segítenem kell, felelősséget kell vállalnom. Meg kellett tanulnom a védekezés rejtelmeit, ami a helyezkedésem szempontjából rendkívül előnyösnek bizonyult.”

„Flick hitt bennem. Minden mérkőzésen lehetőséget adott nekem, látta a képességeimet. Nagyon sokat beszél velem, megannyi tanáccsal lát el. Örülök, hogy meghosszabbította a szerződését” – méltatta trénerét a mindössze 19 esztendős futballista.

Davies értékét a Transfermarkt jelenleg 45 millió euróra becsüli.