Legendák Viadala

Manchester City: Guardiola beszélt az átigazolási tervekről!

Kesztyűs Dávid
Kesztyűs Dávid
újságíró, 2020 július 6. 10:15

Pep Guardiola a Southampton ellen elszenvedett 1-0-ás idegenbeli vereség után a keret megerősítéséről is ejtett pár szót. 

Mint arról tegnap beszámoltunk, a Manchester City a Liverpool elleni 4-0-ás diadal után 1-0-ra kikapott a St. Mary’s-ben. Ez volt Pep Guardiola együttesének sorozatban a harmadik idegenbeli veresége. Ilyen korábban a spanyol mesterrel sosem fordult elő, akinek a találkozót követően feltették a kérdést, hogy szükség van-e a nyáron komoly erősítésekre, hogy a gárda ismét versenyben lehessen a bajnoki címért:

Nem hinném. Szerintem jól játszottunk, őszintén mondom. Az egész mérkőzés alatt megvolt a csapat karaktere és akarata, ám semmi nem jött össze. Végig irányítottunk, de egy olyan Southamptonnal játszottunk, amely gyakran az összes játékosát a saját büntetőterületén belül tartotta. Vissza fogjuk nézni a mérkőzést és levonjuk a tanulságokat. Büszke vagyok a srácokra, mert jól játszottak, de gyakran ez nem elég a győzelemhez. Ebben a szezonban sokszor előfordult már velünk, hogy végig irányítottunk, de a helyzeteinket nem értékesítettük.

Guardiola nyilatkozata ellenére napról-napra lehet hallani arról, hogy a “Polgárok” védelmének megerősítésén dolgozik a spanyol mester. Erre a két fő kiszemeltje David Alaba és Kalidou Koulibaly, akikért sok más csapattal is meg kell küzdenie a Manchester Citynek, ha valóban meg akarják szerezni őket.