Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eladta középpályását a Lazio!

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio együttese eladta középpályását, Valon Berishát a Stade de Reims gárdájának. 

Berisha 2018 nyarán igazolt a Lazio együtteséhez a Salzburg csapatától. Az olasz gárda 7,6 millió eurót fizetett érte. A középpályás igen kevés szerephez jutott, mindössze 22 alkalommal léphetett pályára a fővárosi klub színeiben. Ebben a szezonban összesen 8 találkozón jutott szóhoz 279 perc erejéig. A téli átigazolási időszakban kölcsön is adták a koszovói játékost a Düsseldorf gárdájának, ahol 13 meccsen kapott szerepet.

A kölcsönszerződés lejárta után a Lazio nem tartott igényt a szolgálataira, így túl is adtak rajta. A Stade de Reims csapata vásárolta meg Berishát 5 millió euró fejében. A középpályás 2024 nyaráig kötelezte el magát. A Reims a koronavírus-járvány miatt idő előtt befejezett francia bajnokságban az 5. helyen zárt.