Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kölcsönadná védőjét a Barcelona!-sajtóhír

A következő szezonban nem számol francia hátvédjével, Samuel Umtitivel az FC Barcelona. A katalán sztárcsapat kölcsönadná a világbajnok játékost.

Umtiti 4 évvel ezelőtt került a Barcelona gárdájához, amely 25 millió eurót fizetett érte a Lyon együttesének. A francia középhátvéd azóta 116 találkozón lépett pályára a katalán csapat mezében és ezeken a találkozókon 2 gólt szerzett, valamint 1 gólpasszt osztott ki. A 26 esztendős játékos eddig kétszer nyerte meg a gránátvörös-kékekkel a bajnokságot, a Spanyol Kupát és a Spanyol Szuperkupát.

Ebben az évben nagyon sok sérüléssel bajlódott a francia futballista, leginkább a térdével adódtak problémák. Amikor pedig egészséges volt, akkor is többnyire a cserepadon jutott neki hely. Mivel nem számolnak már vele meghatározó játékosként, a katalánok azon gondolkoznak, hogy a nyáron kölcsönadnák Umtitit. A hírek szerint lenne is iránta érdeklődő bőven, leginkább a Serie A-ból szeretnék megkaparintani a hátvédet. A 3 legfőbb kérő a Napoli, a Lazio és a Roma gárdája a Diario Sport értesülései alapján.

A világbajnok játékos ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 18 találkozón kapott szerepet. Szerződése még 3 évig köti a Barcához. Piaci értékét a mértékadó transfermarkt 32 millió euróra becsüli.