Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: gólzáporos győzelemmel jött fel a második helyre az Atalanta – videóval

Győzelmével az Atalanta sorozatban 13. bajnokiján nem talált legyőzőre, míg a Brescia zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a Serie A-ban, és még nehezebb helyzetbe került.

Remekül kezdte a meccset az Atalanta, Pasalic már a 2. percben betalált (1-0). A Brescia azonban nem esett össze, Torregrossa a 8. percben egyenlíteni tudott (1-1). Ezután magukhoz ragadták az irányítást a hazaiak, sokat birtokolták a labdát, viszont kevés lehetőséget dolgoztak ki Gasperini játékosai. Az adódó helyzeteket viszont hatékonyan használta ki az Atalanta, öt percen belül háromszor is eredményesek voltak a hazaiak: előbb De Roon lőtte ki a hosszút (2-1), a 28. percben Malinovsky bombázott a hálóba (3-1), majd a 30. percben Zapata is betalált (4-1). A második félidőben sem állt le az Atalanta, az 55. percben Pasalic szerzett újabb gólt (5-1), majd az 58.-ban harmadszorra is eredményes volt Pasalic (6-1). Ezután kijjebb jött a Brescia, de Tonaliék nem jutottak el elégszer az Atalanta kapujáig. A 83. percben szépíteni tudtak a vendégek, Spalek talált be, ezzel kialakította a végeredményt (6-2).

Atalanta – Brescia 6-2 (4-1)
Gólszerzők:
 Pasalic (2., 55., 58.), De Roon (25.), Malinovsky (28.), Zapata (30.), ill. Torregrossa (8.), Spalek (83.)

A forduló további mérkőzései:

Szerda:
19:30: Milan – Parma (tv: Digi Sport 2)
19:30: Bologna – Napoli (tv: Digi Sport 3)
19:30: Sampdoria – Cagliari
21:45: Roma – Verona
21:45: Lecce – Fiorentina
21:45: Sassuolo – Juventus (tv: Digi Sport 2)
21:45: Udinese – Lazio (tv: Digi Sport 3)

Csütörtök:
19:30: Torino – Genoa (tv: Digi Sport 1)
21:45: Spal – Inter (tv: Digi Sport 1)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)