Legendák Viadala

Brighton: a Liverpool lejáró szerződésű játékosa érkezhet a klubhoz – sajtóhír

Sz.Patrik
Sz.Patrik
újságíró, 2020 július 16. 13:00

A Sirályok angol források szerint felvették a kapcsolatot a Premier Leauge friss bajnokának játékosával, akivel szabadon egyezkedhetnek.


Brighton a Liverpool lejáró szerződésű középpályását, Adam Lallanát szerződtetné angol sajtóinformációk szerint.

A Sirályoknak csak magával a játékossal kell megegyeznie az átigazolást illetően, ugyanis a 32 éves angol középpályása kontraktusa július 30-án lejár, így már a klubcsapatával nem kell tárgyalnia. Sőt, Lallanát akár már most is megkeresheti a Brighton, ugyanis a szerződések utolsó fél évében bárki egyezkedhet a játékosokkal anélkül, hogy előtte megkeresnék aktuális csapatát az átigazolásról.

A Liverpool a nagy Premier League rutinnal rendelkező középpályást több alkalommal is megpróbálta meggyőzni a kontraktusának meghosszabbításáról, ő azonban mindig nemet mondott, ugyanis távozni szeretne a több játékidő reményében.

Ezidáig úgy tűnt, hogy a komolyan érdeklődő Leicester lehet érte a befutó, azonban megszakadtak a tárgyalások a Rókák és Lallana közt, így jelenleg a Brighton a legesélyesebb a 34-szeres angol válogatott játékos szerződtetésére.

Lallana 2014 nyarán csatlakozott a Liverpoolhoz 31 millió euróért, azóta 178 tétmérkőzésen kapott szerepet, amelyeken 22 gólt és 22 gólpasszt sikerült szereznie. Azonban az idei szezont tekintve 22 találkozón mindösszesen 869 perc jutott neki, ezért is akar mindenképpen távozni.