Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: elbukta a győzelmet, de a harmadik hely meglett az Atleticónak

A 38. fordulóval lezárul a La Liga 2019/2020-as szezonja, az utolsó meccseken pedig többek között a harmadik hely sorsa is eldőlt.

A Sevilla és az Atletico Madrid között dőlt el, kié lesz a bronz a spanyol bajnokságban. Előbbi a Valenciát látta vendégül, utóbbi pedig a Sociedaddal játszott hazai környezetben – két rangadó, amely komoly dologról döntött.

Először is a Sevillán volt a sor, hogy nyerjen. Az első félidőben megdöbbentő labdabirtoklási fölényben voltak Julen Lopetegui tanítványai, akik azonban a kapu közelében már közel sem voltak elég veszélyesek. Alig jegyezhettünk fel helyzetet, a második félidőben azonban jött az az egy villanás, amire szükségük volt. A baloldalon építgették az akciójukat az 55. percben, amikor is Reguilon hatalmas egyéni alakításának köszönhetően és persze a valenciai védelem közreműködésével megszületett a meccs egyetlen gólja. A Real Madridtól megszerzett védő bekeveredett a tizenhatoson belülre, ahol a védők többször is elmulasztották szerelni őt. Reguilon pedig végül fogta a labdát és bevágta a hosszúba. Gyönyörű gól, amire nem is maradt válasza végül a Valenciának, a Sevilla hozta a kötelezőt.

Innentől az Atleticón volt a nyomás, hogy hozza amit kell és biztosítsa be a dobogós pozíciót. Minden jel arra mutatott, hogy ez egy tipikus Atleti-meccs lehet. A 30. percben nagy kavarodás után sikerült Kokénak betalálnia, így megvolt az ideális 1-0ás fölény viszonylag hamar – Simeone együttese pedig specialistája az ilyen felállásnak. Az első félidőben nem is nagyon történt más, unalmas, egy gólos meccs volt ez és adta magát, hogy ez a folytatásban se változzon. A Sociedad viszont összekapta magát és egyre több támadás érkezett Oblak kapuja felé. A baszkok veszélyesek voltak és nem adták fel, erőfeszítéseiket pedig a hajrában siker koronázta. A 87. percben Januzaj végezhetett el szabadrúgást, ami a szélről érkezve végül érintetlenül csapódott be a hazai kapuba. Ezzel a góllal pedig végülis mindenki jól járt: a Real Sociedad ugyanis megszerezte a 6. helyet, ami Európa-liga indulást ér; az Atleti pedig még így, pontegyenlőséggel is a Sevilla előtt maradt.

Nem jött össze tehát a bravúr Lopetegui-éknek, de a BL-indulás nekik és az Atleticónak is megvan. Happy end lett a vége.

Atletico Madrid – Real Sociedad 1-1
G.: Koke (30.), Januzaj (87.)

Sevilla – Valencia 1-0
G.: Reguilon (55.)

A forduló korábbi eredményei

Alaves – Barcelona 0-5
Valladolid – Betis 2-0
Villarreal – Eibar 4-0

A forduló további eredményei

Espanyol – Celta Vigo 0-0
Granada – Athletic Bilbao 4-0
Leganes – Real Madrid 2-2
Levante – Getafe 1-0
Osasuna – Mallorca 2-2

A bajnokság végeredménye

A góllövőlista élmezőnye

Köszönet a táblázatokért az Eredmények.com-nak!