Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: váratlan római gálát láthattunk; ismét botlott az Inter

A 35. fordulót rendezik az olasz bajnokságban, ahol a hét közben többek között a második helyre hajtó Inter és az Európa-ligára pályázó AS Roma is pályára lépett.

Ezen kívül már csak három forduló van hátra az idei szezonból, így már tényleg a bajnoki hajrában vagyunk. Természetesen minden pontra szükség van továbbra is, egy váratlan ébredéssel pedig akár korábbi rossz szériák is feledhetőek.

Volt ilyenben része az Internek, amely jól indította a bajnokságot, majd a táv második felében összezuhant. Az Atalanta ellopta előlük a második pozíciót a táblázaton, de Antonio Conte együttese még megpróbálhat javítani – na nem úgy, ahogy most a Fiorentina ellen ment a játék. Rájuk ugyanis nem jellemző módon, nem jött a gól: az újraindítás óta nem volt erre példa, mindegyik meccsükön legalább egyszer betaláltak. Itt azonban ez elmaradt, hiába volt 9 kaput eltaláló lövésük és a végére meggyőző labdabirtoklási fölényük is. A Fiorentina megszenvedett az egy pontért, a döntetlen pedig mindenképpen meglepetés a bajnoki hajrában.

Termékeny volt viszont az AS Roma, amelytől pont hogy nem vártunk volna komolyabb gólzáport. Ezzel szemben Kalinic révén már a 10. percben előnybe kerültek, és a 24. percben született egyenlítőgólt követően sem estek kétségbe. Még az első félidőben Sikerült visszavenniük a vezetést, a szünet után pedig átgázoltak ellenfelükön – 6-1-es KO a vége a Spal ellen.

A többi pályán főleg a kiesés elleni harc miatt volt érdekes a küzdelem. Az utolsó bentmaradó helyet elfoglaló Genoa például hatalmas sikert aratott, hiszen egy hajrában szerzett góllal idegenben sikerült legyőzniük a Sampdoriát és jelenleg 4 ponttal vezetnek a Brescia ellen magabiztosan kiesési rangadót nyerő Lecce előtt. A veszélyeztetettek közül így csak a Torino nem tudott nyerni: Zaza góljával viszont még meg tudtak menteni egy pontot  a Verona ellen, így ők is bizakodóan várhatják a folytatást.

Inter – Fiorentina 0-0
G.:

Sampdoria – Genoa 1-2
G.: Criscito (22. – büntető), Gabbiadini (32.), Lerager (72.)

Torino – Verona 1-1
G.: Borini (56. – büntető), Zaza (67.)

Lecce – Brescia 3-1
G.:  Lapadula (22., 32.), Dessena (63.), Saponara (70.)

Spal – AS Roma 1-6
G.: Kalinic (10.), Cerri (24.), Carles Perez (38.), Kolarov (47.), Peres (52., 75.), Zaniolo (90.)

A forduló korábbi eredményei

Sassuolo – AC Milan 1-2
Atalanta – Bologna 1-0
Parma – Napoli 2-1

A forduló további programja

19:30 Udinese – Juventus (Digi Sport 1)
21:45 Lazio – Cagliari (Digi Sport 1)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista aktuális állása

Köszönet a tabellákért az Eredmenyek.com-nak!