Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona együttese kész megválni Rafinhától. A hírek szerint az Interben köthet ki a középpályás.
Rafinha 2007 óta tartozik a Barcelona kötelékébe, ahol fokozatosan végigjárta a lépcsőfokokat. A felnőttek közé 2013-ban került fel, de állandó helyet nem tudott kiharcolni magának a katalán sztárcsapatban. A Barca többször is kölcsönadta a középpályást, aki szerepelt az Interben, valamint kétszer a Celta Vigoban is.
Ahogy arról már beszámoltunk, a gránátvörös-kékek a nyáron kiárusítást tarthatnak, hiszen készek akár egy tucat játékosuktól is megválni. Ezen a listán szerepel Rafinha is, akiért a sajtóhírek szerint két klub is érdeklődik, méghozzá az a két együttes, ahol korábban már szerepelt kölcsönben. A Mundo Deportivo értesülései alapján a Celta Vigo tett egy 10 millió eurós ajánlatot a középpályás játékjogáért, amit a Barcelona visszautasított, mivel 16 millió eurót szeretnének legalább kapni. A spanyol szaklap beszámolója szerint ezt az összeget az Inter hajlandó lenne kifizetni, így visszatérhet a fekete-kékekhez, ahol 2018 januárja és júniusa között szerepelt.
Rafinha ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 33 meccsen kapott lehetőséget a Celta Vigo színeiben, amelyeken 4 gólt szerzett és 2 gólpasszt osztott ki. Szerződése jövő nyárig köti a katalán klubhoz. Piaci értékét 9,5 millió euróra becsüli a transfermarkt.
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…