Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Lukaku vezérletével tért vissza a második helyre az Inter – videóval

A kiesés elől menekülő Genoa hazai pályán fogadta a második helyért küzdő Intert. A Genoa jó formában várhatta a találkozót, hiszen legutóbbi két meccsüket megnyerték a piros-kékek, míg az Inter két döntetlen után szeretett volna újra győzni.

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, de az Inter valamivel többet birtokolta a labdát, és többször ért oda a Genoa kapuja elé. A 34. percben Lukaku fejesével előnybe is kerültek a vendégek (0-1). A gólon kívül nem igazán adódott komoly lehetőség a csapatok előtt az első 45 percben, így egygólos Inter-vezetéssel mehettek az öltözőbe a csapatok. A második játékrészben még fáradtabban, takarékosabban játszott az Inter, de a Genoa sem tudta igazán felpörgetni a játék ritmusát, leginkább a mezőnyben küzdöttek az együttesek. A hajrában próbálták fokozni a tempót a hazaiak, helyzetet is kialakítottak, de a 83. percben Alexis Sánchez gólja eldöntötte a három pont sorsát (0-2), majd a 93. percben egy gyors ellentámadás után Lukaku vitte be a kegyelemdöfést (0-3). Győzelmével az Inter feljött a második helyre, a Genoa továbbra sem nyugodhat meg, csupán négy ponttal előzik meg az egy meccsel kevesebbet játszó, már kieső helyen álló Leccét.

Genoa – Inter 0-3 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Lukaku (34., 93.), Sánchez (83.)

A forduló további mérkőzései:

Péntek:
Milan – Atalanta 1-1

Szombat:
Brescia – Parma 1-2
21:45: Napoli – Sassuolo (Digi Sport 1)

Vasárnap:
17:15: Bologna – Lecce
19:30: Roma – Fiorentina (Digi Sport 2)
19:30: Cagliari – Udinese (Digi Sport 3)
19:30: Spal – Torino
19:30: Verona – Lazio (Digi Sport 1)
21:45: Juventus – Sampdoria (Digi Sport 1)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)