Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csökkentette középpályása árát a Napoli – sajtóhír

Olasz sajtóhírek szerint egyre valószínűbb lehet, hogy a nyári átigazolási időszak alkalmával távozik a Napoli csapatától a rutinos brazil középpályás…

 

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portál jelentése értelmében a Napoli vezetősége a korábban meghatározott 40 millió eurós eladási árhoz képest féláron, 20 millió euró ellenében hajlandó lenne elengedni Allant a következő transzfer-időszak alatt.

A 29 esztendős brazil védekező középpályás 2015-ös megszerzése óta már több mint 200 tétmérkőzésen lépett pályára az Azúrkékek szerelésében. Azok után, hogy korábban Maurizio Sarri és Carlo Ancelotti irányítása alatt is alapember volt, természetesen Gennaro Gattuso is számít rá, és az aktuális idényben 21 bajnokin és hat BL-mérkőzésen lépett pályára, ennek ellenére mégsem biztosított a jövőbeli pozíciója a klubnál.

Allan már nyolc éve légióskodik Európában, a nápolyi kalandot megelőzően 2012 és 2015 között az Udinese futballistája volt. Menet közben 9 alkalommal húzhatta magára a brazil nemzeti csapat mezét, s tagja volt a tavalyi Copa América-győztes válogatottnak, valamint a 2011-es U20-as világbajnok együttesnek.

Az olasz sajtó értesülései szerint megszerzésére leginkább két, fentebb nevezett egykori mesterének csapata, a Juventus és az Everton tűnik a favoritnak.