Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugália: vereséggel zárta a szezont a bajnok – videóval

Ezen a hétvégén zárul a portugál bajnokság (Primeira Liga) 2019-2020-as idénye, melyben az igazán nagy kérdések már korábban eldőltek…

A bajnoki cím megnyerését már korábban bebiztosító FC Porto együttese tét nélküli mérkőzésen lépett pályára a harmadik helyet üldöző SC Braga vendégeként. A “Sárkányok” korán megszerezték a vezetést a kolumbiai válogatott szélső Mateus Uribe idénybeli első találatával, majd a félidő hajrájában Sergio Oliviera találatát les miatt érvénytelenítették a videóbíró segítségével. A szünet után szép lassan felébredt a házigazda, és a játékrész derekánál bő tíz perc alatt szerzett két találattal a maguk javára fordították a mérkőzést, és 2-1-re legyőzték a bajnokot. A Braga a három pont jóvoltából kiharcolta a dobogót, és az ezzel együtt járó Európa-liga-csoportkört.

SC Braga-FC Porto 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Horta (54.), Fransergio (66.), ill. Uribe (6.)

 

A lisszaboni rangadónak is csak az egyik csapat szempontjából volt tétje, a Benfica felszabadultan játszva ugyancsak 2-1 arányban győzte le a Sporting CP csapatát. Az edzőváltás és a bajnoki címről való lemaradás óta valósággal megtáltosodó házigazda zsinórban három győzelemmel zárta a szezont, miután Haris Seferovic első félidei találatára a korábbi Slovan-gólvágó Andraz Sporar révén válaszoltak még a zöld-fehérek, ám a hajrá pillanataiban Carlos Vinicius bevitte a mindent eldöntő találatot. A trónjától idén megfosztott Benfica legalább jó szájízzel fejezte be az idényt, viszont a Sporting veresége a dobogóba került.

SL Benfica-Sporting CP 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Seferovic (28.), Carlos Vinicius (88.), ill. Sporar (69.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)