Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Orosz válogatott középpályással erősíthet az AC Milan

A Piros-feketék fiatal támadószellemű középpályást szemeltek ki, akit nehéz lesz meggyőzni a váltásról, ugyanis ragaszkodik jelenlegi szülőföldjének bajnokságához.


Az AC Milan felvette a kapcsolatot a Lokomotiv Moszkva illetékeseivel, Aleksey Miranchuk átigazolásával kapcsolatban a CalcioMercato értesülései szerint. Ugyanakkor a 24 esztendős játékossal is dűlőre kell jutniuk, amit talán nehezebb is lesz, mint a moszkvai csapattal, mert nagyon ragaszkodik Oroszországhoz a középpályás.

Miranchuk jelenlegi piaci értékét a mértékadó német transfermarkt.de 14,5 millió euróra becsüli, a milánóiaknak viszont ennek a dupláját kell kifizetni érte nagyjából, amennyiben komolyan gondolják a szerződtetését.

A huszonötszörös orosz válogatott középpályás a Lokomotivban nevelkedett, majd 2013-ban felkerült a felnőtt együtteshez, ahol mostanra talán a csapat legjobbjává nőtte ki magát. Azonban az idei elképesztő idénye miatt figyeltek fel rá leginkább az AC Milannál, hiszen minden versenysorozatot figyelembe véve 32 mérkőzésen 16 gólig és 5 gólpasszig jutott.