Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: a Sevilla védőjét szeretné leigazolni Arteta – sajtóhír

Az Ágyúsok menedzsere kérte a vezetőséget, hogy az andalúziai együttes középhátvédjét mindenáron szerezzék meg neki.


Az Arsenal a Sevilla hátvédjét, Diego Carlost szeretné leigazolni, a londoni klubhoz közel álló The Thelegraph értesülései szerint.

Mikel Arteta mindenképpen szeretne új középhátvédet, ugyanis újabban három belsővédős taktikát is alkalmaz, amihez szükség van a keret mélyítésére. Pláne annak tudatában, hogy Sokratisra és Mustafira már nem számít a spanyol mester. A forrás viszont megemlíti azt is, hogy a Tottenham is érdeklődik a bekk iránt, tehát nem lesz könnyű dolga az Ágyúsoknak.

Diego Carlos 2019-ben igazolt a Sevillához 15 millió euró ellenében a Nantes együttesétől. A spanyol együtteshez 2024-ig köti szerződés, jelenlegi piaci értékét 50 millió euróra becsüli a német transfermarkt.de. A 27 éves brazil védő minden versenysorozatot figyelembe véve 41 mérkőzésen léphetett pályára az andalúziai csapatban, amelyeken védő létére két gólt is sikerült szereznie.