Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Olaszországban köthet ki a brémai kulcsjátékos – sajtóhír

A német élvonalbeli bajnokságban szereplő RB Leipzig nem fogja kifizetni a Werder Bremennek Milot Rashica 25 millió eurós átigazolási díját, így a koszovói válogatott támadó könnyen a Serie A felé veheti az irányt – tudta meg a Bild és a Sky Germany.

A 24 esztendős labdarúgó ügynöke, Altin Lala nemrég a közösségi oldalán tudatta, hogy úton van Milánóba, így Rashicát azonnal összeboronálták az AC Milan gárdájával. A transzfer egyáltalán nem lenne előzménymentes, ugyanis Stefano Pioli alakulatát többször is szóba hozták már a Werder egyik legfontosabb játékosával – ráadásul a német klub sportigazgatója, Frank Baumann is megerősítette, hogy Rashica szóban már megegyezett a következő csapatával.

„Nem titok, hogy Milot szándékában a távozás áll, a klubváltáshoz pedig egyre közelebb állunk. Elmondhatom, hogy Rashica egyezségre jutott a leendő együttesével. Az előttünk álló hetekben pont kerülhet az ügy végére” – nyilatkozta Baumann a Sky újságíróinak.

Rashica a 2019–2020-as szezonban minden sorozatot figyelembe véve 34 találkozón lépett pályára, ezeken 11 gólt és 8 előkészítést jegyzett.