Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: Ismét nyert a Manchester City, így kiesett a Real Madrid!-videóval

2-1-es hátrányból próbálta meg kiharcolni a Real Madrid a továbbjutást a Manchester City otthonában. Ez a próbálkozás legfőképp a védelmi hibáknak köszönhetően kudarcba fulladt.

A 9. percben máris előnyhöz jutott a hazai gárda. Courtois és a két középhátvéd hátul passzolgatott, amikor Varanet leszerelte Gabriel Jesus, aki rögtön középre tette Sterlingnek, az angol pedig bepasszolta a labdát a kapuba, 1-0! A gólt követően a Manchester City magához ragadta az irányítását, amely több veszélyes helyzetben is megmutatkozott, de gólt nem tudtak szerezni. A 21. percben a vendégek első komoly helyzete is kialakult Benzema révén, de Ederson a helyén volt. Ezt követően Hazard lövését is fogta a brazil kapus. A 28. percben összejött az egyenlítés a Real számára. Rodrygo csapta be a szélen Cancelót, majd a beadása pontosan Benzema fejére érkezett, aki nem hibázott, 1-1! A 37. minutumban Courtoisnak kellett résen lennie Cancelo lövésénél. 5 perccel később a belga kapus hibájából szerezte meg majdnem a vezetést a Manchester City, Foden viszont eltévesztette a célt.

A második játékrész elején a City kétszer is ziccerbe került Sterling révén, de Courtois mindkét esetben hárítani tudott. A 64. percben Benzema előtt adódott lehetőség, lövése viszont középre érkezett, így nem okozott gondot Edersonnak. 2 minutummal később ismét Courtois bravúrjára volt szükség Jesus lövésénél. A 68. percben újabb hibát követett el Varane, amiből ismét gólt szerzett a Manchester City. A francia védő röviden fejelte haza a labdát, amire Jesus lecsapott és átemelte a kapust, 2-1! A mérkőzés végén még hiába próbálta meg cserékkel felrázni csapatát Zidane, a Manchester City magabiztosan őrizte előnyét. Ezzel a verességel Zidane a Real Madrid menedzsereként először veszített el egyenes kieséses párharcot a Bajnokok Ligájában.

Manchester City – Real Madrid 2-1 (1-1) Összesítésben: (4-2)
Helyszín:
Etihad Stadion Vezette: Felix Brych
Gólszerzők:
Sterling (9.), G. Jesus (68.) ill. Benzema (28.)
Sárga: -ill.
Modric (80.)
Kiállítás: -ill.-

Manchester City: Ederson – Walker, Fernandinho, Laporte, Cancelo – Gündogan, Rodrigo (Otamendi 89.), De Bruyne – Sterling (D. Silva 81.), Jesus, Foden (B. Silva 67.) Vezetőedző: Pep Guardiola

Real Madrid: Courtois – Mendy, Varane, Militao, Carvajal (Vazquez 83.) – Modric (Valverde 83.), Casemiro, Kroos – Hazard (Jovic 83.), Benzema, Rodrygo (Asensio 61.) Vezetőedző: Zinedine Zidane

A mérkőzés összefoglalója:

A Bajnokok Ligája hátralévő nyolcaddöntőinek eredményei és további programja:

Péntek:
Juventus 2–1 Lyon (Összesítésben: 2-2)

Szombat:
21:00 Barcelona – Napoli (Az 1. mérkőzés eredménye: 1-1)
21:00 Bayern München – Chelsea (Az 1. mérkőzés eredménye: 3-0)