Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A La Ligába térhet vissza a Napoli távozója – sajtóhír

A legfrissebb lapértesülések szerint a Napoli csapatától hosszú évek után szabadon igazolhatóként távozó spanyol szélső hazájába készül visszatérni…

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portál információira hivatkozva több spanyol lap is beszámolt róla, hogy a Napoli csapatát nyáron elhagyó José Callejón várhatóan a Sevilla vagy a Real Betis csapatában folytatja pályafutását.

A 33 esztendős szélső 2013 óta eddig minden sorozatot figyelembe éve 349 találkozón 82 gólt szerzett a nápolyi egyesület színeiben, és azt a rekordot is tartja, mely szerint ő játszotta a legtöbb mérkőzést a topligákban a 2010-es évtized során. Callejón számára az első, 2013-2014-es idénye sikerült a legjobban az olasz klubnál, amikor 20 gólig eljutott, tavaly és a legutolsó idényében is csupán négyszer-négyszer volt eredményes. Hétéves olaszországi szolgálata alatt 2014-ben és 2020-ban Olasz Kupát, valamint előbbi évben Olasz Szuperkupát nyert csapatával.

Callejón a Real Madrid csapatában nevelkedett, profi bemutatkozására az Espanyolban került sor, majd két év alatt 77 pályára lépést regisztrált a “királyi gárda” színeiben, mielőtt 2013 júliusában 10 millió euróért Nápolyba küldték volna. A spanyol sajtó szerint több La Ligás csapat is tárt karokkal várja őt.