Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie B: a feljutás kapujában az újonc!

Lejátszották a döntő első mérkőzését az olasz másodosztályú (Serie B) rájátszásban, melynek tétje a Serie A-s feljutás lehet…

 

A finálé első mérkőzésén az esélyesebb Spezia 1-0-ra diadalmaskodott házon kívül a tavaly még első osztályú Frosinone vendégeként, és került karnyújtásnyira a történelmi feljutástól. A mérkőzés elején a világbajnok legenda, Alessandro Nesta által trenírozott hazaiaknak voltak lehetőségei a vezetés megszerzésére, azonban az első játékrész derekánál a tehetséges Maggiore gólpasszából a 26 éves támadó Emmanuel Gyasi tudott eredményes lenni. Később a Ciociari már hiába próbálkozott keservesen, az Udinesétől kölcsönzött Scuffet kapus magabiztosan lehúzta a rolót, és győzelemhez vezette csapatát.

A bajnokságban is sokkal kiegyensúlyozottabban szereplő liguriai gárda így a várva várt feljutás kapujába került, hiszen a bajnokságban harmadik helyen végzett, míg a Frosinone csak nyolcadik lett, ezáltal összetettbeli döntetlen esetén ők jutnának tovább (nincs hosszabbítás és tizenegyesek sem!). A Spezia története során utoljára 1944-ben, még a területi rendszerű bajnokságban szerepelt az első osztályban, a Serie A-érának sosem volt tagja.

Serie B Playoff, döntő, 1. mérkőzés:
Frosinone – Spezia 0-1 (0-1)
Gólszerző:ill. Gyasi (21.)

A visszavágót csütörtök este, 21:15-től rendezik a Spezia otthonában.

A Serie A 2019-2020-as szezonjában a Lecce, a Brescia és a SPAL esett ki, míg a másodosztályból automatikusan a Benevento és a Crotone jutott fel az élvonalba.