Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchester United: a Juventus szélsője érkezhet Sancho helyett – sajtóhír

A Vörös Ördögöknek nem jött össze az angol tinisztár szerződtetése, így egy brazil válogatottal helyettesítenék őt.


A Manchester United a Juventus labdarúgóját, Douglas Costát szemelte ki első sorának megerősítésére azok után, hogy kosarat kaptak a Borussia Dortmundtól és Jadon Sanchótól is, a Sky Sports értesülései szerint.

Ole Gunnar Solskjaer nagyon szerette volna, ha Sancho visszatér a Premier League-be és a Vörös Ördögöknél folytatja pályafutását, azonban erre még legalább egy évet várni kell. Ennek következtében néztek új opciók után, és a norvég mester a 29 éves brazil támadót favorizálja. Costát 2022-ig köti szerződés a Bianconerikhez, piaci értékét 24 millió euróra becsüli a német transfermarkt.de, azonban a Zebrák 40 millió eurót szeretnének érte kapni.

A 31-szeres brazil válogatott labdarúgó 2017-ben került kölcsönbe a Juventushoz, majd 2018-ban végleg megvásárolták őt a Bayern Münchentől 40 millió euróért. A torinói klubban eltöltött három idénye alatt 101 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 10 gólt és 11 gólpasszt jegyzett.