Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Coman kibabrált a nevelőklubjával, a Bayern a sorozat idei győztese – videóval

A Bajnokok Ligája 2019–2020-as szezonjának lisszaboni fináléjában az FC Bayern München egygólos győzelmet aratott a Paris Saint-Germain ellen, így Hansi Flick együttese triplázott az idényben: a bajorok a legrangosabb európai kupasorozat mellett korábban a Bundesligában és a Német Kupában is győzedelmeskedni tudtak. A párizsiaknak továbbra is várniuk kell projektjük beteljesedésére, noha ezúttal közel álltak a BL-trófea elhódításához.

Az összecsapásra a Bayern bombaformában érkezett, de a PSG magabiztossága sem volt kétséges. A mérkőzés első komolyabb lehetőségére a 18. percig kellett várni, ekkor Neymar került helyzetbe Kylian Mbappé kiugratását követően, de a németek rutinos kapusa, Manuel Neuer nagyszerűen zárta a szöget. Néhány minutummal később már a túloldalon alakult ki veszély, Robert Lewandowski kapufáig jutott. Fél óra elteltével ismét a lengyel gólvágó csillogtatta meg kivételes képességét, Keylor Navas azonban tette a dolgát a gólvonal előtt. Az első félidő egy kérdéses szituációval zárult, Thilo Kehrer és Kingsley Coman találkozott a párizsi büntetőterületen belül, ám Daniele Orsato játékvezető nem ítélt tizenegyest. A felek tehát gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe.

A második játékrész elején mindkét gárda óvatosan futballozott, mígnem az 59. percben Kingsley Coman a kapuba bólintott, méghozzá Joshua Kimmich remekül betekert labdáját – Comannal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy egykor éppen a Paris színeiben szerepelt, sőt a klub akadémiáján nevelkedett. A folytatásban a PSG foggal-körömmel harcolt az egyenlítésért, ám Neuer eszén sem Mbappé, sem Marquinhos nem tudott túljárni. A hajrában az Atalanta ellen győztes gólt jegyző, Eric Maxim Choupo-Moting kis híján ugyan, de Mbappé és Neymar labdájáról is lemaradt, így maradt a 0–1 a Flick-sereg javára.

A Bayern München vitrinjébe a hatodik Bajnokok Ligája-serleg kerül be. A BL történelmének a Bayern az egyetlen olyan győztese, amely százszázalékos mérleggel zárta a sorozatot.

A finálénak magyar érdekeltsége is volt, Lőw Zsolt másodedzőként ült ott a Paris Saint-Germain kispadján – ez történelmi tett a magyar edzőket figyelembe véve.

Paris Saint-Germain – FC Bayern München 0–1 (0-0)
Gólszerző: Coman (59.)

Navas – Kehrer, Silva, Kimpembe, Bernat (Kurzawa) – Marquinhos, Herrera (Draxler), Paredes (Verratti) – Di María (Choupo-Moting), Mbappé, Neymar.

Neuer – Kimmich, Boateng (Süle), Alaba, Davies – Goretzka, Thiago (Tolisso) – Gnabry (Coutinho), Müller, Coman (Perisic) – Lewandowski.

A találkozó videós összefoglalója: